2011. április 16., szombat

Teker nyaka ki


Van nekem olyan érzés, hogy sokan csak tapsolni el uniós támogatások, ahelyett, hogy venni komolyan projekt, amire kapni támogatást. Erre lenni példa az is, ami ezen a linken található.


Ez itt honlap, az Unió által támogatott projektnek, amely lényege, Hajdú-Bihar és Bihar megyék kooperáció. Magyar szöveg lenni viszont nevetség tárgya. Akarni bemutat műemlékek, templomok, kultikus helyek. Ehelyett viszont azt mutat be, hogy nem tud fogalmazni magyar - pedig honlap, sőt uniós projekt maga is szól eleve magyar célközönséghez is.


Úgyhogy ha munka ilyen minőség, akkor nem más, mint pénz kidob ablak.

Pontosabban vélhetően landol zsebek. Magyar zsebek is, annak ellenére, hogy magyarok, akik részt vesz ebben projekt, maguk sem tudni magyar. Vagy lehet, hogy tudni, de nem tőrődni egésznek kivitelezésével. Azaz tenni magasról projekt rá, pont arra projekt, ahonnan közben kapni pénz.


Reklám valódi üzenete tehát: "Jöjjön Ön Hajdú-Bihar és Bihar megyék! Látogat meg! Élni itt nép, mely nem beszél saját nyelv."


Na, de minden további kommentár lenni fölös. Inkább szórakoztat olvasó magát azzal, hogy olvas el itt teljes, eredeti szöveg, s próbál kitalál, hogy mit akar mond.



2011. április 10., vasárnap

Nos.. Ezt én követtem el... :)

Megszületett a 'hejesirasi alboooom" blog változata, látogassátok, és kérlek kapcsolódjatok be ebbe a kis mozgalomba, a nyelvi és vizuális szennyezés ellen! Segítsetek nekünk, adjatok tippeket, küldjetek kepéket ti is, szerkesszük együtt a blogot. :)
http://hejje-siras.blogspot.com/

Megkérjük " jaitsa" ki!!