2012. augusztus 27., hétfő
Furudsz, oszt kapol
Azt hihettük, csupán valami rendkívül fárasztóvá lett mém a "ne fürggyé le". Hát tessék! Nem csak ennyi. Nagyonis él a "ne fürggyé le"-szörny, sőt, gyermeke is van. Marosvásárhelyen kaptam el a kölköt.
(Ráadásul akkor egyes nyelvet beszélőknek fürödni tilos, másoknak meg úszni. De erről már említést sem teszek.)
2012. augusztus 13., hétfő
Ez ő
Ó, igen, ez ő: a bizonytalanság, hogy hogyan is írjuk le.
Mert megnyílt, ugye az ező. Trombitás is, Gösser is, de attól még ező.
Mert megnyílt, ugye az ező. Trombitás is, Gösser is, de attól még ező.
Miért kell ilyenkor? Ha már nem biztos, hogy sikerülni fog leírni, akkor miért nem lehet egyszerűen csak söröző? Bár igaz: lehet, hogy abból meg sör öző lenne.
Mindegy: az ezzel szemben lévő Moszkva bisztró úgyis jobb hely.
2012. július 19., csütörtök
Konfort a busz termében
Persze, hogy kinyitják az ablakot az utasok, hiába van odaírva minden ablak alá, hogy jobb csukva tartani... De amúgy persze, hogy ki is kell nyitni. Mert az adott nagyváradi busz sofőrje persze nem kapcsolta be a légkondit, hőségben sem, hiába lenne kötelező. Biztosan elfelejtette. Menet közben ugyanis végig telefonon cseveg valakivel. Persze.
De persze nem is erről akarok itt, hiszen ez nem helyesírás kérdése. Egészen másé...
Hanem a feliratról. "Terem"? "Konfort"?
De legalább így már minden harmonizál: semmi sincs a maga helyén, semmi sem úgy van, ahogy lennie kellene...
Hát persze.
2012. június 18., hétfő
2012. június 7., csütörtök
Ó, ő...
Az EMNP Bihar megyei kampánykiadványa. A rendszer "eldobta" az ő-ket.
A választók pedig magukat.
(A többi ékezet hiánya nem hiba, hanem a román személyi igazolványban így szerepelnek az elkorcsosított neveik.)
Katt a képre.
A választók pedig magukat.
(A többi ékezet hiánya nem hiba, hanem a román személyi igazolványban így szerepelnek az elkorcsosított neveik.)
Katt a képre.
2012. május 23., szerda
2012. május 20., vasárnap
A dobálda bezárta kapuit
Hm... Először is kérem, ne tegezzen.
Aztán: ne dobáljuk a szemetet, ez lenne a lényeg? Rendben, akkor óvatosan, figyelmesen, lassan, precízen odahelyezni lehet...
Végül pedig: "dobálda". Ez olyasmi lehet(ett), mint a célbadobós, rögtön a céllövölde mellett. Kár, hogy vége...
2012. május 13., vasárnap
2012. május 11., péntek
2012. május 10., csütörtök
Túrné
Az RMDSZ Bihar megyei szervezete régóta nem tud helyesen írni magyarul. Több komoly botránya is volt ebből.
Ám a pártmajálisok minden évben inkább viccesek. Ó, pardon, akarom mondani: a szórólapjaik. Idén is.
Odakent programok, odavetett szórólap. Csak néhány példa belőle.
(Nagyobb élményekért kattintson a képekre.)

2012. április 24., kedd
Régóta tartozom ezzel a bejegyzéssel, hiszen még február végén felfedeztem egy pozitív változást. Hogy blogunknak van-e ehhez köze, nem tudom, de a korábban bírált nagyváradi „űgyvéd” úr cégtábláján immár helyes a felirat. Íme:
Remélem, lesznek még hasonló élményeink!
Remélem, lesznek még hasonló élményeink!
2012. április 18., szerda
2012. március 9., péntek
Tesztek a felvételi elbukásához
Kezembe került az a kötet, amelyből az orvosira való felvételire készülhetnek a magyar diákok. A Nagyváradi Egyetemi Könyvkiadó jelentette meg. A 2011-es kiadású tesztgyűjteményt hatan fordították magyarra, románból - de nem sikerült nekik. Nagyon nem.
Laikusként is feltűnik, hogy a kiadvány hemzseg a helyesírási, nyelvhelyességi hibáktól. Bárhol felütöm a 246 oldalas gyűjteményt, valamilyen hibát mindenütt találni. Kifejezetten fárasztó, úgyhogy csak néhányat mutatok meg, találomra kiválasztva.
Ami ennél is súlyosabb: egy pedagógustól megtudtam, hogy a helyesírási, nyelvhelyességi hibákon kívül számos tárgyi tévedés is van benne. Így aztán a tesztek egyes kérdései nemcsak nehezen értelmezhetőek, hanem - ha ezek alapján készül a felvételire a diák - azt is eredményezhetik, hogy a szövegben szereplő tárgyi tévedések miatt egyszerűen be sem jut. Pedig azt hiszi, jó válaszokat adott.
Kriminális... Egyben újabb példa arra, hol tart ma a "kétnyelvűség" és az "esélyegyenlőség".
(Nagyításért katt a képekre.)

2012. március 7., szerda
Gyasz
Két változatban is elküldték, mailen. De egyiket sem sikerült magyarul...
Ez is szomorú azért...
(Nagyobb felbontású változatért katt a képre.)
Ez is szomorú azért...
(Nagyobb felbontású változatért katt a képre.)
2012. február 7., kedd
Óu, dzsí! Óu, 3 dzsí...
Csodás szórólappal rukkolt ki a Trei G. Az üzletlánc megpróbálta magyarra fordítani reklámanyagának egy részét. Eleve érdekes, hogy a különféle nyereményakciók esetében meg sem próbálkoztak ezzel, azok csak románul...
Ám a termékeik megnevezését, valamint pár kiegészítő infót magyarítottak. Hogy úgy mondjam.
Ám a termékeik megnevezését, valamint pár kiegészítő infót magyarítottak. Hogy úgy mondjam.
(Ha túl kicsik a képek, katt rájuk. Köszi, Ella.)
2012. január 21., szombat
Pretending
Január 25-én nyílik a nagyváradi Visual Kontakt galériában Alina Staicu tárlata, Pretender címmel.
Ez az a galéria, ugye, amelyik lényegében soha nincs nyitva, ezért szót sem érdemel. Nem is erről akarok most.
Hanem az új tárlat beharangozójáról, amelyik a Visual Kontakt saját kis periodikájában jelent meg, román és magyar nyelven. Itt van két oldal a magyarból.
A szóban forgó periodika magyar szövegei mindig ugyanazt a szintet hozzák. Ezúttal is pretending, hogy lenni magyar.

2012. január 18., szerda
fütyöljűk
Pozsitól kaptuk, aki bár nem horogkeresztes nyelvőr, de ez szerinte is nagyon gáz na. Köszi!
2012. január 17., kedd
2011. december 15., csütörtök
Csabo, a véndeg
Ismét az Együtt/Împreună című, úgymond üzleti kiadvány remekelt. Amelyet uniós pénzekből jelentetnek meg, s amelynek tartalma amúgy erős nulla - a jobb lapszámok esetében. De legalább együtt/împreună tudunk jól szórakozni.
(Még nagyobb örömökért katt a képekre.)
Kiválló! :P
(Még nagyobb örömökért katt a képekre.)
Kiválló! :P
2011. november 28., hétfő
Szalas
Egészen érdekes. És most látom, nyílt ilyen Nagyváradon is.
Én is laktam hasonlóban, Finnországban: olyan szálló, ahol abszolút nincs személyzet. S ha épp nem futsz össze más vendégekkel a folyosón, akkor sehol egy lélek. A sajátodon kívül.
Szóval mondom: érdekes.
Na de akkor is...

2011. november 27., vasárnap
Borsozik a hátam
Fú, ez aztán a rétegzett zavar.
Vagy ha úgy vesszük, igazi aranybánya.
(Katt a képre, hogy nagyobb legyen.
A fotó mellett a meglepődés. És a zavar is.)
Mert ugye eleve mi az a borsos érzés? Hm? Milyen az?
Semmi. Semmilyen. Nem létezik ilyen. Tehát mű. Tehát idétlen. Főleg reklámszövegnek.
De jó, legyen borsos. Akkor meg miért borsódzzon (és nem borsódzon) a hátam? A borsnak ugyanis semmi köze a borsódzáshoz. Hanem a borsóhoz van köze, onnan ered.
Arról nem is beszélve, hogy az elsődleges jelentéstartalmak szerint akinek borsózik, vagy borsódzik a háta (mindkét változat helyes), az megrémül, idegenkedik, irtózik, tart valamitől.
Ezek után már csak bors(ó) a tortán az, hogy a "szalámimester" szó is eléggé hm.
Összegezzük akkor: a nemlétező jelenségről elnevezett szalámi készítői azt kívánják, hogy e különleges - borsos, de nem borsós - termék elfogyasztásakor valóban megrémüljek, idegenkedjem, irtózzam tőle. Tartok tőle, hogy akár össze is jöhet... :P
Már előre BORSozik a hátam. :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)